Abban tudok Neked segíteni, hogy
KIEGYENSÚLYOZOTT, SZERETETTELJES és BOLDOG ÉLETED LEGYEN,
függetlenül a körülményeidtől!
IGEN, erről lesz szó, ÖNISMERET!
INNEN INDULUNK! Ez az első lépés!
Az ÖNISMERET, és a többi ember működésének, érzéseinek, gondolkodásmódjának, milyenségének az ismerete lesz a kezdő lépés, és a megoldókulcs a boldogságodhoz! Ha tudod, ismered, hogy mihez képest (önmagad, mint kiinduló pont) más egy másik ember, nem lesz többé olyan nehéz boldogulni a „világban”, ön-érvényesíteni, kommunikálni, cselekedni. Nem lesz szükséged több harcra, meg nemértésre, fájdalomra, mert MEGÉRTED AZ EMBEREKET, a „Miért?”-jüket, a „Hogyan?”-jukat. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy békesség vesz körül, szeretnek az emberek, Te is tiszta szívvel látod őket, és jól érzed magad a bőrödben! Tetszik ez a gondolat, ez a lehetőség? Tarts Velem!
Görgess lejjebb és MINDENT OLVASS EL, MERT NEKED ÍRTAM! 🙂
ÉN, AMBRUS-RAKOVICS ÉVA VAGYOK.
NÉHÁNY SZÓ MAGAMRÓL, aztán csak Rólad lesz szó.
HR Specialista Tréner, és Spirituális Sorsterapeuta vagyok egy személyben. A racionális, fizikai, anyagi, munkahelyi, és a lelki, szívügyi, azaz magánügyi életednek is támogatója, tanácsadója és MEGOLDÓKULCSA vagyok.
Ha érdekel, mit mondanak mások, kattints ide!
Hitem szerint MINDEN EMBERNEK ALANYI JOGON JÁR A BOLDOGSÁG, így születünk, csak valahol útközben ez elromlik, majd akár el is feledkezünk róla. Ehhez a komfortos érzésedhez segítelek vissza. Jelenleg 13 módszer, eszköz segíti a munkámat, és a Te hited szerint, illetve a probléma minősége szerint válogatok az eszköztárból. Azt használjuk, amelyik a leghatékonyabban segíti a Te életedben a minőségi változást!
RENDKÍVÜLI ÜZENET
MAGÁNEMBEREKNEK!
Önismeret, szeretteid ismerete! Kifejezettem családi, magánügyi és szívügyi témában tartok tanfolyamot!
Ha érdekel, kattints ide, és olvasd el a részleteket!
TALÁLD MEG AZ UTAD VELEM,
ami elvezet ÖNMAGADHOZ, a BOLDOGSÁGODHOZ!
Ismerd meg a KÜLDETÉSED,
szánj időt önmagadra, a tanulásodra, és a fejlődésedre!
Olvasd végig milyen izgalmas, értékes lehetőségeket tárok eléd! Ismerkedj meg Velem, majd
VÁLASZD KI, TE MIT TESZEL EZUTÁN ÖNMAGADÉRT, A BOLDOGSÁGODÉRT!!!
NÉZZÜK MEG ALAPOSABBAN A RÉSZLETEKET!
Konzultációk, képzések:
MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI, SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓS LEHETŐSÉGEK!
AZ ÉN HITRENDSZEREM, TAPASZTALATAIM SZERINT, MINDENRE VAN MEGOLDÁS!
Fordulj Hozzám bizalommal!
SORS FORGATÓKÖNYV
1 NAPOS TANFOLYAM – Küldetés, sorsfeladat
Az alap tanfolyam 1 napos és egy speciális, mégis hétköznapi használatra vonatkozó tudást kapsz ahhoz, hogy megtudd, kinek mi a küldetése, sorsfeladata, Milyen tanulásért, tapasztalásért született, és hogy számára mi a KÜLDETÉS, amiért ÉL és felkel reggel!
Mielőtt megszületünk, máris döntéseket hozunk! Kiválasztjuk az embereket, „játszótársakat”, szülőket, sors feladatokat, nehézségeket. Az örömöket is, mert úgy születünk, hogy a boldogság alanyi jogon jár. Néha mi, néha a környezetünk nehezíti meg, attól függően, hogy éppen mi a tanulnivalónk. Ezt tanuljuk meg kiszámolni. A tanfolyamnak van haladó része is, erről később lesz szó! Olvasd el a részletes leírást, és JELENTKEZZ MOST!
Érdekelnek a részletek, OLVASS TOVÁBB!!! Kattints ide a részletekért!
HA ÉRDEKEL, DE SZERETNÉL TÖBBET TUDNI, GYERE EL A TUDÁSESTRE, hallgasd meg mit tanulhatsz és mire használhatod fel mindezt! Kattints ide a jelentkezéshez!
ÖNISMERET – EMBERISMERET
ÉLŐ TRÉNING – ONLINE VIDEÓS TRÉNING
Az élő tréning 3 napos, az online pedig szabadon választott, otthoni képzést biztosít.
Mindkettő olyan ismeretekkel lát el, amely NÉLKÜLÖZHETETLEN a harmonikus, kiegyensúlyozott világhoz. Megmutatja az emberek MIÉRT?-jét, HOGYAN?-ját, így egész környezeteddel békét tudsz majd kötni! Soha többé nem kell haragudnod senkire, mert eleve nem vársz olyat, amit a másik jó szívvel nem tud teljesíteni. Segít számodra visszatalálni a komfortos, egészséges működésedhez, amelyben a leghatékonyabb, és a legeredményesebb vagy. Rendbe teszi szívügyeidet, családtagjaiddal, ismerőseiddel a viszonyodat. És, ez, NEM MARKETING DUMA… 🙂
Ha nem hiszed, járj utána, JELENTKEZZ!!! Kattints ide a részletekért!
„CÉGES, HIVATALI ÜGYEK” – Munkahelyi lehetőségek
KONZULTÁCIÓK, OKTATÁSI, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK!
HR SPECIALISTA AKADÉMIA
Vezetők, HR-esek képzései, tankönyvek, szakmai anyagok, esettanulmányok tudástárát biztosítja!
CÉLJA:
Az embereknek méltó munkakörülmény megteremtése, továbbá az emberi értékek által irányított vezetés kialakítása, amelyet a Google, és az Apple már évek óta üzemeltet!
Olyan munkahely teremtés, ahol mindenki azt a munkát kapja, amire alkalmas, és mindenki a képességeinek, KOMFORTOS MŰKÖDÉSÉNEK MEGFELELŐEN VÉGEZHETI A MUNKÁJÁT! Készítettem erről egy videót, írtam hozzá egy kézikönyvet, mert már a felvételiztetés, a hirdetés feladásakor, illetve már a cég bővítésekor elkezdjük ezt a HATÉKONY ÉS EREDMÉNYES munkát.
ESZKÖZEI, TUDÁST SEGÍTŐ ANYAGAI:
HR Specialista Klubtagság
Virtuális tudástár
Kedvezményre jogosít
Folyamatosan fejleszt
Személyes konzultációt biztosít
ÖNISMERET – EMBERISMERET
ÉLŐ TRÉNING – ONLINE VIDEÓS TRÉNING
Az élő tréning 3 + 1 napos, az online pedig szabadon választott, otthoni képzést biztosít.
Mindkettő olyan ismeretekkel lát el, amely NÉLKÜLÖZHETETLEN a harmonikus, kiegyensúlyozott munkahelyi élethez, vagyis az egész világhoz. Megmutatja az emberek MIÉRT?-jét, HOGYAN?-ját, így egész környezeteddel könnyedén fogsz tudni együttműködni, mert pontosan tudni fogod, milyen feladatot, milyen emberre bíz rá! Soha többé nem kell haragudnod senkire, mert eleve nem vársz olyat, amire a másik ember nem képes! Segít Nekik is, és Neked is visszatalálni a komfortos, egészséges működésedhez, amelyben a leghatékonyabb, és a legeredményesebben vagy képes ellátni a feladataidat. Nem csak munkahelyed hangulatát, de még szívügyeidet is rendbe teszi ez a tudás! Ez, NEM MARKETING DUMA… 🙂
Készítettem egy videót, feltétlenül NÉZD MEG, hogy megérts MIÉRT MÁS EZ AZ EMBERISMERET, és miért SOKKAL HATÉKONYABB, MINT BÁRMILYEN MÁSIK, EDDIG ALKALMAZOTT TESZT!
Ha nem hiszed, járj utána, JELENTKEZZ!!! Kattints ide a részletekért!
HR SPECIALISTA AKADÉMIA
Kattints a logóra, és ugorj át a HR Specialista weboldal főoldalára!
Nézd meg, miben lehetek még a segítségedre!
Kíváncsi vagy, hogy
MIÉRT IS HALLGASS PONT RÁM?
KI IS AZ AZ AMBRUS-RAKOVICS ÉVA?
Indítsd el ezt a videót, és nézd meg,
mások mit gondolnak rólam!
„Nem vagyok már kispályás az önismereti jellegű szolgáltatások terén, Éva mégis le tudott nyűgözni tudásával, ami által nem egy felszínes, „Nesze semmi, fogd meg jól” közhelyes dolgokat kaptam. A már ismert információkhoz megadta azokat a kis apró darabkákat, amitől végre összeállt bennem egésszé a bennem zajló folyamatok megértése, jól rá tudott világítani a gyarlóságaimra, de ezt nem vádlón tette és azonnali oldást, megoldást is kaptam. Nem egy hókuszpókusz varázslás az egész, hanem érzi az ember, hogy ő maga is kell a változáshoz. Nagyon elégedett vagyok, hálás köszönetem Évának, hogy kihozott a beleragadásból és újra pályára állított.”
„Éva egy fantasztikus ember! Segített rálátni és feldolgozni az előttem görgetett dolgaimat is. Nagy megkönnyebbüléssel, felszabadultam, tele energiával jöttem el tőle és ez még mindig tart! 🙂 Többet adott mint vártam és mint az elvárható lett volna. Sok „segítővel”, tanácsadóval találkoztam már, de ennyire konkrét, kézzelfogható, jól hasznosítható konzultáción még nem vettem részt. Hálás vagyok neki… Nagyon jó szívvel ajánlom!”
„A munkatársaim kiválasztását rendkívül kiemelten kezelem. Mivel sommelier is vagyok, azt szoktam mondani, hogy azon az elven választom ki a kollégáimat, az üzlet termékpalettáját, mint ahogy a kiváló borokat. Ha bekötött szemmel, háttal állok a boros polcnak, akkor is csak tökéleteset tudok választani. Éva és a HR Specialista Módszer ebben segít nekem.”
Ki vagyok, hogyan gondolkozom?
Ambrus-Rakovics Éva vagyok, a HR Specialista Klub alapítója, és egyben magánéletednek sorsterapeutája.
1973-ban születtem, életem első felében vidéken nevelkedtem, majd éppen pályaválasztásommal egy időben kerültem Budapestre.
Már gyermekkoromban is rengeteg lehetőségem volt segíteni társaimnak, amit felnőtt életemben professzionális szintre emeltem. Iskoláimmal, sokirányú szakmai képzettséget szereztem, kerestem a legjobb módját, hogy hasznos, és értékes tagja legyek a társadalomnak, a környezetemnek, és szeretteimnek. Szerencsére mindezek számtalan tapasztalati forrásként szolgálták életemet, majd általuk megtaláltam az utamat.
Ez idő alatt alkalmazottként, később vállalkozóként a kereskedelemben töltöttem be aktív szerepet, így bővítve ismeretségi körömet, hogy minél több emberhez érhessek el. Első értékesítésem még kisiskolás koromban történt, színes drótokból hajtogattam fülbevalót, és azt adtam el. Érzelmi alapokon választottam először szakmát miszerint, felnőtt szakápolónő lettem, kereken 365 napig tartott ez a küldetésem. Majd angol, és német nyelvű ügyintéző-titkárnői végzettséget szereztem, dolgoztam könyvelésen, tanultam BIT-et, biztosítási ügynökké váltam, van ékszerbecsüs végzettségem, és úgy érzem, van olyan iskolám is, amire már nem is emlékszem. Folyamatos küldetésvágyamat nem kötötte le felsőfokú intézmény, viszont folyamatosan az élet különböző szakmáiba irányított. Így, sosem dolgoztam, vagy végeztem munkát kötelességből, hanem mindig „csak” élvezetből. Mindeközben, különböző területeken, különféle gazdasági formában, emberekkel vettem körbe magamat.
A kereskedelemben folyamatosan jelen maradtam, és értékesítettem. Rájöttem, mindegy milyen szakmai területen tevékenykedek, mi a munkaköröm, karrierem szempontjából is, számomra is a legfontosabb, hogy legyen benne kihívás, küldetés, és az, hogy mindig emberekkel foglalkozhassak, és valamilyen módon a segítségükre legyek.
Ezek után, 33 éves koromban kezdtem meg tanulmányaimat, amely az emberrel, az elmével, a lélekkel, és annak fejlődésével foglalkozott. Édesanyám elvesztése ihlette tanulmányaimat, és az első könyvemet, amely „Szerető Lányod: Évike” címmel került Hospis Alapítványokhoz, is eleinte ismerettségi körben lehetett csak megszerezni, jelenleg már a kereskedelemben is megtalálható, és megrendelhető. Eleinte saját ismereteim bővítése, később szeretteim támogatása, a mai napra pedig egész környezetem, és a társadalom javának szolgálata lett a küldetésem.
Hiszem, hogy egy fecske is képes nyarat csinálni, dacára a körülményeinek, és bízom abban is, hogy egyre többen vagyunk, akik felelősséget vállalunk saját életünkért, tetteinkért, és nem elégszünk meg az „éppen nincs túl nagy bajom” állapotával, hanem a boldogságunkért cselekszünk is!
Az élet alapja a szabadság, célja az öröm, eredménye a fejlődés!
Rengeteg izgalmas munkám, hivatásom, munkahelyem, barátom, ismerősöm van/volt/lesz.
Mindig áramlásban kell lennem, ott, ahol a legnagyobb szükség van rám.
Értek örömök, bánatok, voltam fent, jártam lent, DE MINDEN PERCEM ÉLMÉNY, ÉS SEMMIT NEM BÁNOK, SEMMIT SEM CSINÁLNÉK MÁSKÉNT, mint ahogy csináltam. Talán ez az utolsó mondat az, amiért igazán elhiheted, hogy érdemes hallgatni rám… TUDOM, HOGYAN KELL HALLGATNI A SZÍVEMRE, úgy, hogy a legnagyobb bánatomban is érezzem a boldogságot!
Tevékenységemmel, szolgáltatásaimmal, mind az üzleti életednek, mind a magánéletednek útján emberi és szakmai tudásommal szívesen elkísérlek, hogy teljesülhessen az álmod, és az élet számodra is könnyed és boldog legyen.
Ambrus-Rakovics Éva
EZ A KONZULTÁCIÓ, AKKOR TÖKÉLETES A SZÁMODRA, HA:
Ha úgy érzed, szeretnél önmagadról egy teljes képet látni!
Megtudni: Ki vagy Te, milyen adottságaid, erősségeid, érzékenységeid, különlegességeid vannak, és melyek azok a dolgok, amikhez jól teszed, ha segítséget kérsz.
Megállapíthatjuk, MI A KÜLDETÉSED, mire születtél, mi az életfeladatod!
Hogyan segíthetsz a világnak, és a világ miként segíthet Neked.
Ez egy személyes találkozás ahol konkrétan Rólad szóló infókat, Rád jellemző szóbeli leírás kapsz! Megértheted a “Miért?“-eket, a “Hogyan?“-okat. Felteheted kérdéseidet, és megoldó kulcsot kapsz szeretteidhez, kollégáidhoz, főnöködhöz is!
Konkrét HASZNÁLATI ÉS KEZELÉSI ÚTMUTATÓT kapsz önmagadhoz és ha időnk engedi pár szerettedhez is! Mindezt 1 órában töményen, személyre szabottan!
Feltérképezzük az életedet, és a pályafutásodat!
MINDEN KÉRDÉSEDRE VÁLASZT ADOK, bármilyen területről is legyen szó.
(További kupon kedvezmény nem érvényesíthető.)
Ha szeretnéd megérteni, miért változik meg rendszeresen minden. Ha szeretnéd tudni, mi vár rád az elkövetkezendőkben, ha éppen egy vállalkozás indítasz, ha éppen állást keresel, ha éppen párkapcsolatban állsz, vagy éppen nem és szeretnéd tudni, mikor könnyebb? Ha rendszeresen felteszed a kérdést, miért éppen Ő az anyám/apám? Ha úgy érzed, szeretnéd megváltoztatni az életedet, de nem mered, félsz, pedig tudod, hogy elkerülhetetlen….
Sorolhatnám…. HA KÍVÁNCSI VAGY AZ ÉLETEDRE, A SORSODRA, A MIÉRTEKRE, akkor ezt a konzultációt rendeld meg!
Ha van egy párkapcsolatod (de ez lehet bármilyen két ember közötti kapcsolat elemzése is), és szeretnél többet tudni.
Összeilletek -e? Ha igen, akkor miben, miért? Mik a közös feladatok? Vannak -e karmikus feladataitok? Esetleg már több életből is ismeritek egymást? Melyikből, és milyen szerepben találkoztatok?
Ha esetleg nehézségeid vannak a Pároddal, akkor megnézzük, mi okozza, feltárjuk az okát, megkeressük a megoldás kulcsát, a nehézséget optimalizáljuk, és akár meg is szüntethetjük.
Ha szükséged van támogatásra, megértésre, megerősítésre, akkor elemezzünk, ellenőrizzük, és ha van véletlen akadály, oldjuk meg! JELENTKEZZ, KATTINTS IDE!
Ha akár alkalmanként, akár rendszeresen előfordul Veled, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem tudod magadat visszafogni, vagy nem tudod érvényesíteni önmagadat, az akaratodat. Akkor is Neked való, ha csak egy emberrel, vagy akkor is, ha mindegy kivel, vagy sokakkal tűzöl össze.
Vagy, ha egyszerűen csak ELKERÜLÖD a konfliktus helyzeteket, akkor megtanuljuk együtt az asszertív, azaz érdekérvényesítő kommunikációt. Megnézzük mi okozza, hogy ha nehezen állsz ki magadért, vagy azt, hogy miért választasz problémát okozó eszközöket, egy helyzet kezeléséhez. Tudnod érdemes, hogy minden elfojtott indulat, harag, düh BETEGSÉG FORMÁJÁBAN MEGJELENIK! Ne várd meg!
Megnézzük, mi nem tetszik a másik emberben… Ha esetleg családtag, megkeressük a családi eredeti indokot, ami miatt Ti marjátok egymást.
BÁRMI IS OKOZZA A KONFLIKTUS HELYZETET, megkeressük az okát, és megoldjuk! Az ember szeretetre, elfogadásra ugyanúgy alkalmas, mint háborogni, „harcoskodni”. Csak az előbbi természetes, nem kéri a figyelmünket, jön, és megy, addig a másik minduntalan kiborít bennünket, beakad, fenn akad, és újra termelődik, míg meg nem értjük, meg nem oldjuk! 🙂
Abban az esetben javaslom számodra ezt a konzultációt, ezt az elemzési lehetőséget, ha a családon belüli dolgok foglalkoztatnak. Ha bármi is akadályozza a boldogságotokat.
Ez kezdődhet azzal, hogy még mindig bepisil a gyermek, és egészen addig terjedhet, hogy haldoklik egy nagyszülő. Ezekben a témákban lehetséges, hogy mélyebbre fogunk hatolni, mint egy sima konzultációnál első alkalomra szokásos, és lehetséges, hogy a családállítást fogjuk választani a megoldáshoz. Szoktam mondani, hogy a családállítás mindenre jó… Ezen derülnek az emberek, mindaddig, amíg megtapasztalják a módszer eredményeit. Bármi is a témád, bátran keress meg, fordulj hozzám bizalommal.
Egy sima konzultációval indulunk, ezért a kedvezményes elemzést, feltárást, konzultációt rendeld meg, viszont, kérlek, ez rendhagyó, de legyen nálad további kiegészítés, ha esetleg a családállítás eszközét alkalmazzuk. Ez az egyetlen szolgáltatás, amire nincs semmilyen kedvezmény, és a teljes árát kell kifizetni, amely 12.000 Ft! Idén még…
Jelentkezz, és tegyük RENDBE a család ügyeit, bármiről is legyen szó!
Neked való ez a konzultáció, vagy az írásos tananyag, ha nem tudsz NEM-et mondani, nehezedre esik az önérvényesítés, ha nem tudsz kiállni önmagadért és rendszeresen alulmaradsz megbeszéléseken.
Szívesen mondanál NEM-et, de nem megy valamiért. Képzeld, van egy technika, amit, ha begyakorolsz, MAGAD IRÁNYÍTHATOD a beszélgetést, ráadásul mindenki örülni fog a végén!!!
Két módon sajátíthatod el. Az egyik, hogy eljössz hozzám, személyesen begyakoroljuk, a másik pedig, hogy letöltöd magadnak írásos formában, és egyedül megpróbálod kitalálni a mondataidat, és egyedül otthon tükör előtt gyakorolsz. Bármelyiket választod, a módszer hatékony! Egy dolog kell hozzá: megcsinálni, kivitelezni! 🙂
Talán nem kell megmagyaráznom, mikor van erre szükséged, ezt Te magad fogod pontosan érezni. Itt, most arról szeretnélek biztosítani, hogy van lehetőséged könnyedebbé tenni a gyászt, és abban segítek Neked, hogy elbúcsúzz, vagy elbúcsúztathasd Szerettedet. Mindenki másképp csinálja, és vannak alapismeretek, amivel támogatni tudlak. Vannak, akik nehezen élik meg, és vannak akiknek az okoz lelkiismeret furdalást, ha gördülékeny számukra a gyász.
Bárhol is tart a folytatnod, ha fáj, és nem tudod folytatni az életedet, úgy, ahogyan szeretnéd, akkor feltétlenül keress meg.
Írtam egy könyvet, ha érdekel, olvasd el. A címe: Szerető Lányod: Évike. Kattints ide, nézd meg!
HA MÁR TUDOD, MI A „BAJ” ÉS KÉSZ VAGY AZ AZONNALI VÁLTOZTATÁSRA!
Ha még nem tudod mi a probléma, de hajlandó vagy szembenézni vele, és változtatni!
NA, EZEN A KONZULTÁCIÓN SZOKTAK A CSODÁK MEGTÖRTÉNNI! 🙂
Ilyenkor egy komplett elemzéssel kezdek, megnézem a születési adottságaidat, az életforgatókönyvedet, megcsináljuk a rajztesztet, és a kettőt összehasonlítva, én már szinte teljesen képben leszek Veled! Ekkor Te pár szóban elmondhatod, hogy miben szeretnél változást, és azt is, hogy milyen eredménnyel lennél elégedett.
Ezután, a helyzettől, problémától függően, nekilátunk a legmegfelelőbb eszközzel a MEGOLDÁS LÉTREHOZÁSÁNAK! Oldjuk a problémát, és felépítjük a jobb, és szebb jövődet!
Téma? Bármi lehet, ami számodra fontos, és megoldásra vár! Nincsenek tabuk, és természetesen, mint az orvosnál, itt is minden kettőnk közt marad! Tudásom, és tapasztalásom is van ahhoz, hogy könnyedén megértsem a helyzetedet! Bízz bennem!
Ebben az esetben, feltétlenül pipáld be a kis villogó nyíl mellett a kockát, mert ez a „NAGY-EGÉSZ” csak így tud létrejönni. Kattints ide, és pipálj is.. 🙂
Ha vagy ELŐTTE, vagy KÖZBEN vagy…! Mármint, pályát szeretnél választani, vagy módosítani!
Talán láttad, milyen sok mindennel foglalkoztam, van ebben gyakorlatom, és a HR Specilaista Emberismereti módszer az ászok, ásza. Ebben ez lesz a legnagyobb segítségünkre.
Közösen feltárjuk az erősségeidet, vagy gyermekedét, Tőled függően. 🙂 Tehát, pontosan meghatározzuk, hogy mik a képességeid, és ahhoz milyen szakmák javasoltak. Ha nincs fizikai adottságod pörgős munkát végezni, azt látni fogjuk, és akkor aszerint keresünk szakmákat. Ha nehezen fejezed ki magadat, nem szívesen beszlsz idegenekkel, akkor aszerint megyünk tovább.
AMI FONTOS, ezt NEM TE MONDOD majd meg, hanem a HR Specialista elemzéssel, számolással kapjuk meg az eredményt! Olyan, mint egy „génlabor”, írtam is egy bejegyzést erről, kattints ide, és olvasd el!
Tehát, most, itt kedvezményesen megrendelheted az elemzést, ha ide kattintasz!
Kisbabát szeretnél, és valamiért eddig nem sikerült.
Több módszer is képes a segítségünkre lenni, első dolog, hogy megnézzük, van e akadálya, vagy egyszerűen, csak várakozik még valamire a kis lélek. Megkérdezzük, hogy van e várakozó, aki érkezni szeretne hozzátok. Ránézünk, hogy mivel segíthetjük az érkezését.
Bármit megtehetünk, ami segíti a fogantatást, mert az élet értelme az élet továbbadása, és ebben minden hit, eszköz, vallás bármi, ami szükséges, támogat Bennünket. Megtanítom Neked az ÉFT-vel, a kopogtatós módszerrel, hogyan tudod Te magad is hívogatni a kicsit, és önmagadat felkészíteni, hogy a félelmeid, aggodalmaid is mind a helyükre kerülhessenek, és a kis ajándékotok, a kis vendégetek mielőbb beköltözzön Hozzátok!
Kattints ide, ha szeretnél egy ilyen konzultáción részt venni!